Mr. P.

Mai világunkban a divat mint kifejezés, mint tárgy, sőt már mint személy szerepel a mindennapi életünkben. Divatból veszünk cipőt, táskát, kocsit, lakást.. De vajon meddig mehetünk el? Egy barátnőm nemhogy a boltok kirakatát lesi árgus kritikus szemekkel, de a férfi piacon is mindig a legtrendibb példányra utazik.. Vajon mitől divatos egy férfi?
Szakközépiskolában, sokszor szembesültem a kérdéssel, hogy mit nézel meg először egy pasin.. Persze kortársaim véleménye, akik azóta szintén öregedtek egynéhány évet, változtak.. Már jókat mulatunk azokon a válaszokon, hogy a ruháját, a táskáját, a pénztárcáját, a kabátját.. de bármilyen érdekes is a letöbbet választott kategória a férfin a CIPŐ. Vajon azért mert mi nők szenvedélyesen szeretjük a cipőket? Mert soha nem elég belőlük? Mert annyi féle típusban színben pompáznak a kirakatokban, és egy cipő is pont úgy el tud minket csábítani mint egy mutatós férfi? Talán ebből is van benne némi igazság. Őszinte leszek a kérdésre ez a válasz nekem is sokat elhagyta a számat, és ezt a véleményemet a mai napig fenntartom. Nem sznobizmusból fakad hogy mégis hány tízezer ft-ot hagyott a cipőboltban.. hanem hogy tiszta, ápolt, igényes és annak a századnak megfelelő-e a lábbelije amit élünk. Hiszen csak gondoljatok bele..egy pár koszos szakadt cipő mennyi mindent elárulhat arról, hogy minden másban mennyire igényes egy ember.. De menjünk tovább. Ma már a cipőn kívül természetesen nem a ruhát a pénztárcát nézzük, hanem a szemét, az arcát, a kezét, a fogát.. De említett barátnőmnél a trendy, nem is a ruhán vagy a cipőn de mégcsak nem is az arcon vagy a szemen múlik. Neki a trendy pasi, az akit mindenki ismer az éjszakában, aki mellett híressé tud válni.. de inkább hírhedté.. Ezek a férfiak azok, akik nyugodt szívvel hagyják hogy a nők, az ő hátukon kapaszkodjanak fel a ranglétrán, hiszen ezzel ők nem veszítenek semmit, sőt még jól is szórakoznak közben. De ezek a trendy pasik.. vajon megállapodnak-e? és ha igen, milyen nő mellett.. hogy miért pont erről írok ma? Azért mert emléített barátnőm, akit nevezzünk csak simán D.-nek, kifogta a "nagyhalat"  5 hónappal ezelőtt. Minden tekintetben megfelelt D.-nek a kiszemelt példány, hiszen befolyásos volt, ismert, gazdag, középkorú, sármos, tehát minden ami a mi lányunknak elengedhetetlen. Egy vacsora, egy színház, és egy pihe puha meleg ágy, valamint a villás reggeli. Mindezzel kiérdemelte a "MR. PERFECT" titulust D. ranglistáján. Tőle nem megszokott módon, szerelembe esett. Bár mi előbbre tekintettünk, és ami fontos, hogy minket nem vakított el a rózsaszín köd.. Mi már láttuk hogy a közel 40 éves üzletember, amikor elérkezettnek érzi az időt a megállapodásra, és a családalapításra, nem D-t fogja választani az örök hű feleség és a gyermekeim anyja cím birtoklására. Leadtuk a figyelmeztető jeleket, de a szerelem igenis elvakít, és csak azt látta, hogy ő lesz pár éven belül Mrs. Perfect. Aztán 5 hónap után Mr. P. később járt haza. Egyre inkább gyerekként kezelte a 20 éves lányt, aki minden porcikájával imádta őt. Aztán egy nap gyűrűvel az ujján tért haza. Amikor D. kérdőre vonta mindössze ennyi volt a válasza: "Hiszen én nem ígértem semmit.. Azt gondoltam hogy olyna vagy mint a többi csinos fiatal lány, akinek az a fontos, hogy ismertté közkedveltté váljon mellettem, ennyivel pont beéri. Sajnálom ha csalódnod kellett, de mint elmesélted ilyenre nálad is sokszor volt példa. A te esetedet köszönd meg a "hozzádhasonlóknak" vagy a karmádnak.. Kérlek szedd össze a cuccod, és a maradék méltóságod, és próbálj meg egy élhetőbb életet élni, egy hozzádillő remek férfi mellett." Persze Mr.P. ezután inkább Mr.G, mint görény volt emlegetve. Az együttérzés miatt mi is természetesen lelkesen elszidtuk mindennek, de mivel barátnők vagyunk, és ez a kapcsolat igenis megköveteli az őszinteséget, hát elmondtuk, hogy a karma talán nem is akkora baromság ez esetben. Hiszen D. már hány férfit csavart az ujja körré mindössze azért hogy a neki megfelelő körökbe kerüljön, és aztán dobta szívtelenül a következü ranlépcsőn álló férfiért. Nem nézett vissza, nem érdekelte mit érez az a férfi. Aztán jött Mr. P. vagy G. aki elég rafinált volt, és ezekszerint már sokat látot hasonló eseteket, talán egyet kettőt meg is élt, hogy tudja hogy egy "ilyen" nőbe csupán önkínzás beleszeretni. Mint látjuk tényleg vannak olyan esetek amikor a fiatal lány tényleg az embert szereti az idősebb tehetős férfiban. De az ilyen nők esélyeit elvették azok a társaik, akik pusztán egy lépcsőnek tekintették ezeket a férfiakat. D. már mindkét oldalt megtapasztalta, és azt nyilatkozta: "Nem akarok többé érdek kapcsolatot, csak hogy őszintén viszont szeressenek." Vajon ez hány korábbi áldozata száját hagyta el miután faképnél hagyta őket.. Nemtudom.. De remélem ezúttal tényleg magához tért:)

Ami sok az sok..

Mikor elég az elég?
Hányszor pakoltunk már össze párna alá rejtett pizsamát, polcokon díszelgő legapsóbb tárgyainkat az első kezünkbe akadó szatyorba, és mondtuk hogy vége..elegem van elmegy.. és hányszor volt velünk hogy 1 óra múlva mintha semmi nem történt volna a szatyor már rég üresen árválkodott, mi pedig tovább szerettük a nemrég még szerethetetetlen férfit.. De mikor van tényleg elég? Mikor kell minden fájdalom és szinte mágnesként visszarángató erő ellenére is vakmerőn menni előre és magunk mögött hagyni mindazt a fájdalmat amit egy szó, egy tett tud okozni attól akit szeretünk. Őszinte legyek? Mindenki a saját hibájából tanul, az első rossz kapcsolat után, amikor a végletekig tűrünk és mégis minket hagynak el, meghúzzuk a saját magunk határát, és amikor legközelebb elérjük, csak remélni tudjuk hogy lesz erőnk nem csak kimondani, de meg is tenni a határozott lépést, még mielőtt újra és újra ugyanazt a fájdalmat kell átélnünk. De hogy ne csak a "levegőbe beszéljek" megosztom veletek az én tanulópénzemet. A fájdalmas, de nagyon hasznos tanulópénzt.. Adott egy fiú, aki az éjszakában dolgozik, és adott egy lány aki az éjszaka királynője. A legmenőbb partykra jártam, a város legmenőbb embereivel. Sokszor keveredtünk fiú társaságba, de az ismerkedés és az egy éjszakás kaland közötti határvonal mindig is erős volt nálunk. Egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg a fiúval. Sokáig nem vettem fel neki a telefont, gondolván mit gondol magáról hogy csak úgy hívogat. Aztán mégisscak találkoztunk, és egy könnyebb kapcsolat reményében összejöttünk. Aztán a könnyed kapcsolatból összeköltözés lett. Mint kiderül szépen lassan, a fiú a pénzt jobban szerette mint bármi mást, talán még a saját anyját is jó pénzért eladta volna. Na jó ez egy enyhe indulatos túlzás, de a kapzsiság tény hogy a vérében volt. Minden pénzemből kiforgatott, és aha ez nem lenne elég még adósságba is kergetett.3 évig volt együtt egy iszonyatosan undorító nővel a szó legszorosabb értelmében, aki akkor már a testéből élt, bár gondolom nem adtak sokat érte.. Persze első nagy szerelme volt aki rendesen lelohasztotta a kedvét mikor megcsalta és lelépett más pasival.. nem is egyszer.. de neki ez nem volt elég, mint kiderült, míg én külföldön voltam egy barátnőmnél, ő vígan lement a befagyott Balatonra csúszkálni ezzel a "nő"-vel.. Aztán amikor másodszor voltam barátnőmnél egy másik ex barátnőjével ment el kirándulni. Akkor már a kapcsolatunkat megmérgezte az ezek miatti veszekedés, és az iszonyatosan közönséges modora. Nem egyszer esett nekem, és könyörgött a bocsánatomért utána. Külföldre ment dolgozni, csak hétvégente, jobb esetekben kéthetente jött haza. De még így sem voltam elég neki. Aztán egy újabb veszekedés után, mielőtt utazott el hazahozott anyukámékhoz, és furcsán köszönt el. Küldött egy sms-t, hogy baba amikor hazajövök beszélnünk kell. Nem beszéltünk, szimplán sms-ben írta meg hogy vége. Először fájt, aztán úgy éreztem egy hatalmas terhet vettek le a vállamról. Ma már egy kiegyensúlyozott harmónikus kapcsolatban élek, mindenél jobban szeretem a páromat, de megtanultam hol a határ, meddig mehet el, és ha ezt átlépi, nincs mese, le kell lépni..De ez a veszély jelenleg nem fenyeget, hálistennek ennyi szenvedés után az életembe hozott a sors egy csodálatos férfit..

"Amikor belementem ebbe a kapcsolatba én voltam az ünnepelt fél, de aztán szerelmes lettem és már csak én ünnepeltem őt." A minap egy kávézóban Linda barátnőm ezt az idézetet szíve és a kávéspohár mélyéről mormogta nekem. Hazafelé rájöttem hogy amit mondott pontosan ráillik egy másik lányra is.. akit mindennap a sminktükörben látok.Mire hazaértem már olyannyira elszabadultak a gondolataim hogy nemtudom eldönteni vajon tényleg csak saját helyzetéről beszél Linda vagy általánosságban mondott egy nagy igazságot a kapcsolatokról. Vajon természetesnek kell lennie hogy az "olyan" nők mint én vagy ő csak addig vagyunk vonzók amíg sebezhetetlenek vagyunk, de mikor feláldozzuk magunkat a szerelem oltárán azonnal fordul a kocka és minden sebezhető felületünket megmutatva rajongva nézünk a férfire, és így már cseppet sem vagyunk olyan vonók és izgalmasak? Tényleg igaz lenne hogy a kemény, hideg szinte érzéketlen nők érik csak el azt hogy a kapcsolatuk első percétől a tenyerükön hordozza őket maga Adonisz? Nemrégiben végigcsináltam egy erre specializálódott levelezős "tanfolyamot". A lényege az volt hogy minnél messzebbre lökjük a szeretett férfit, annál jobban fog ragaszkodni. Én nem teljesen értek ezzel egyet. A férfit inkább a jojóhoz hasonlítanám. Szabadon kell engedni de amikor elkezdd távolodni nem kétségbe esetten kell vissza rángatni, mert akkor elveszik.. Meg kell érezni a pillanatot amikor úgy tekeredik vissza a karjainkba mint jojó a kis maddzagjára.