Ami sok az sok..

Mikor elég az elég?
Hányszor pakoltunk már össze párna alá rejtett pizsamát, polcokon díszelgő legapsóbb tárgyainkat az első kezünkbe akadó szatyorba, és mondtuk hogy vége..elegem van elmegy.. és hányszor volt velünk hogy 1 óra múlva mintha semmi nem történt volna a szatyor már rég üresen árválkodott, mi pedig tovább szerettük a nemrég még szerethetetetlen férfit.. De mikor van tényleg elég? Mikor kell minden fájdalom és szinte mágnesként visszarángató erő ellenére is vakmerőn menni előre és magunk mögött hagyni mindazt a fájdalmat amit egy szó, egy tett tud okozni attól akit szeretünk. Őszinte legyek? Mindenki a saját hibájából tanul, az első rossz kapcsolat után, amikor a végletekig tűrünk és mégis minket hagynak el, meghúzzuk a saját magunk határát, és amikor legközelebb elérjük, csak remélni tudjuk hogy lesz erőnk nem csak kimondani, de meg is tenni a határozott lépést, még mielőtt újra és újra ugyanazt a fájdalmat kell átélnünk. De hogy ne csak a "levegőbe beszéljek" megosztom veletek az én tanulópénzemet. A fájdalmas, de nagyon hasznos tanulópénzt.. Adott egy fiú, aki az éjszakában dolgozik, és adott egy lány aki az éjszaka királynője. A legmenőbb partykra jártam, a város legmenőbb embereivel. Sokszor keveredtünk fiú társaságba, de az ismerkedés és az egy éjszakás kaland közötti határvonal mindig is erős volt nálunk. Egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg a fiúval. Sokáig nem vettem fel neki a telefont, gondolván mit gondol magáról hogy csak úgy hívogat. Aztán mégisscak találkoztunk, és egy könnyebb kapcsolat reményében összejöttünk. Aztán a könnyed kapcsolatból összeköltözés lett. Mint kiderül szépen lassan, a fiú a pénzt jobban szerette mint bármi mást, talán még a saját anyját is jó pénzért eladta volna. Na jó ez egy enyhe indulatos túlzás, de a kapzsiság tény hogy a vérében volt. Minden pénzemből kiforgatott, és aha ez nem lenne elég még adósságba is kergetett.3 évig volt együtt egy iszonyatosan undorító nővel a szó legszorosabb értelmében, aki akkor már a testéből élt, bár gondolom nem adtak sokat érte.. Persze első nagy szerelme volt aki rendesen lelohasztotta a kedvét mikor megcsalta és lelépett más pasival.. nem is egyszer.. de neki ez nem volt elég, mint kiderült, míg én külföldön voltam egy barátnőmnél, ő vígan lement a befagyott Balatonra csúszkálni ezzel a "nő"-vel.. Aztán amikor másodszor voltam barátnőmnél egy másik ex barátnőjével ment el kirándulni. Akkor már a kapcsolatunkat megmérgezte az ezek miatti veszekedés, és az iszonyatosan közönséges modora. Nem egyszer esett nekem, és könyörgött a bocsánatomért utána. Külföldre ment dolgozni, csak hétvégente, jobb esetekben kéthetente jött haza. De még így sem voltam elég neki. Aztán egy újabb veszekedés után, mielőtt utazott el hazahozott anyukámékhoz, és furcsán köszönt el. Küldött egy sms-t, hogy baba amikor hazajövök beszélnünk kell. Nem beszéltünk, szimplán sms-ben írta meg hogy vége. Először fájt, aztán úgy éreztem egy hatalmas terhet vettek le a vállamról. Ma már egy kiegyensúlyozott harmónikus kapcsolatban élek, mindenél jobban szeretem a páromat, de megtanultam hol a határ, meddig mehet el, és ha ezt átlépi, nincs mese, le kell lépni..De ez a veszély jelenleg nem fenyeget, hálistennek ennyi szenvedés után az életembe hozott a sors egy csodálatos férfit..

"Amikor belementem ebbe a kapcsolatba én voltam az ünnepelt fél, de aztán szerelmes lettem és már csak én ünnepeltem őt." A minap egy kávézóban Linda barátnőm ezt az idézetet szíve és a kávéspohár mélyéről mormogta nekem. Hazafelé rájöttem hogy amit mondott pontosan ráillik egy másik lányra is.. akit mindennap a sminktükörben látok.Mire hazaértem már olyannyira elszabadultak a gondolataim hogy nemtudom eldönteni vajon tényleg csak saját helyzetéről beszél Linda vagy általánosságban mondott egy nagy igazságot a kapcsolatokról. Vajon természetesnek kell lennie hogy az "olyan" nők mint én vagy ő csak addig vagyunk vonzók amíg sebezhetetlenek vagyunk, de mikor feláldozzuk magunkat a szerelem oltárán azonnal fordul a kocka és minden sebezhető felületünket megmutatva rajongva nézünk a férfire, és így már cseppet sem vagyunk olyan vonók és izgalmasak? Tényleg igaz lenne hogy a kemény, hideg szinte érzéketlen nők érik csak el azt hogy a kapcsolatuk első percétől a tenyerükön hordozza őket maga Adonisz? Nemrégiben végigcsináltam egy erre specializálódott levelezős "tanfolyamot". A lényege az volt hogy minnél messzebbre lökjük a szeretett férfit, annál jobban fog ragaszkodni. Én nem teljesen értek ezzel egyet. A férfit inkább a jojóhoz hasonlítanám. Szabadon kell engedni de amikor elkezdd távolodni nem kétségbe esetten kell vissza rángatni, mert akkor elveszik.. Meg kell érezni a pillanatot amikor úgy tekeredik vissza a karjainkba mint jojó a kis maddzagjára.